Ma ünnepli 60. születésnapját Emma Thompson, aki a középiskola után a Cambridge-i Egyetem angol irodalom szakára járt. Tagja, később elnökhelyettese lett az egyetem híres Footlights Groupjának, amely revü és kabaréműsorok színrevitelével vált ismertté. Társaival – Stephen Fry, Hugh Laurie és Tony Slattery – a későbbiekben is többször szerepelt együtt.

 

1980-ban diplomázott, pályafutása a szórakoztatóiparban indult, majd tévésorozatokban tűnt fel. Az első komolyabb elismerését a londoni West End felújított musicalje, a Me and My Girl főszerepéért kapta 1985-ben. A következő évben a Fortunes of War című sorozathoz szerződött, ahol partnere Kenneth Branagh lett. A munkakapcsolatból szerelem szövődött, 1989-ben összeházasodtak. A következő években fontos szerepet kapott színész-rendező férje filmjeiben (V. Henrik, Meghalsz újra, Szilveszteri durranások, Sok hűhó semmiért), és gyakran lépett fel a férje által alapított Renaissance Theatre-ben is.

Filmes pályája csúcsára James Ivory műveiben játszott szerepeivel jutott. Az 1992-ben forgatott Szellem a házban meghozta számára a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat, a Golden Globe-ot, a BAFTA-t és az “olasz Oscart”, a David di Donatello-díjat; ez utóbbit a Kazuo Ishiguro regényéből készült Napok romjaiban nyújtott alakításáért is átvehette 1994-ben.

A következő évben ismét, immár másodszor övé lett a sokak által hőn áhított Oscar-szobor az Értelem és érzelem forgatókönyvéért, amelyen öt éven át dolgozott. Munkájáért Golden Globe-díjat is nyert a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában.

2002 egyik legnagyobb sikere az Igazából szerelem című romantikus komédiája, amelyben mások mellett Alan Rickman, Hugh Grant, Colin Firth, Keira Knightley és Liam Neeson voltak a partnerei.

Alakításai változatosak, a palettáján a drámáktól kezdve vígjátékokon át a gyerekfilmekig sok minden szerepel, így a világhírű Harry Potter és az azkabani fogoly (2004), valamint a Harry Potter és a Főnix Rendje (2007) is. 2008-ban az Utolsó látogatás című drámában és a Szerelem második látásra című romantikus alkotásban láthatta a közönség, majd egy évvel később újabb vígjátékkal, a Rockhajóval lepte meg a mozilátogatókat.

Az utóbbi időben főként vígjátékokban vállalt szerepet. 2015-ben Bradley Cooperrel Az ételművészben, 2016-ban Renée Zellwegerrel a Bridget Jones babát vár című filmben aratott közönségsikert.

Kenneth Branagh-tól 1995-ben vált el. 1996 óta a kosztümös drámában John Willoughbyt alakító Greg Wise brit színész a partnere, akivel az Értelem és érzelem forgatásán ismerkedtek össze, közös kislányuk 1999-ben született. 2003-ban férjével informálisan örökbe fogadták a ruandai származású, ma már emberjogi ügyvédként dolgozó Tindyebwa Agabát.

Emma Thompson harcos környezetvédő és aktivista.

2018-ban a lovagi cím női megfelelőjének számító, a Dame előnév viselésére feljogosító elismeréssel, a Brit Birodalom Rendjével tüntették ki.

Forrás: MTI

2021.09.19. 08:33

Elkezdődött a Notre-Dame restaurálása

2021.09.18. 09:29

Szászhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés

2021.09.17. 15:27

Így szól a „Hellraiser” Ozzy Osbourne és Lemmy Kilmister előadásában

2021.09.17. 13:32

Christo tervei alapján becsomagolták a Diadalívet Párizsban

2021.09.17. 11:21

Két óra alatt félmillió példány fogyott: a Guns N' Roses 30 éve dobta piacra ikonikus albumait

2021.09.17. 09:25

A felelős kutyatartásra hívja fel a figyelmet a Belvárosi Kutyafesztivál

2021.09.17. 08:05

A kulturális sokszínűséget ünneplik hétvégén a Szentendrei Skanzenben

2021.09.16. 16:24

Jótékonysági aukcióra bocsátják Pelé-relikviáit

2021.09.16. 13:06

Tangó, bordalok, koncertek az idén harmincéves Pécsi Napok fesztiválon

2021.09.16. 09:55

Így szól a "Nothing Else Matters", amikor Dave Gahan énekli

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő