Hétfő este megtelt a Los Angeles-i Shrine: a legendás koncerthelyszín ezúttal egy film premierjének adott helyet. Végre bemutatták az elsőfilmes rendező, Bradley Cooper munkáját, a Csillag születik-et (hazai bemutató: október 4.).

A helyszínt többek között az tette különlegessé, hogy 1954-ben itt vetítették először ugyanennek a történetnek egy másik változatát: akkor Judy Garland játszotta George Cukor rendezésében azt a feltörekvő, naiv énekesnőt, akit az új filmben Lady Gaga kelt életre.
Bradley Cooper olyan szenvedéllyel köszöntötte a nézősereget, mint egy prédikáló lelkész, de meg is van az oka az örömre.

A film, amelyről a Velencei Filmfesztiválon lezajlott vetítése óta mindenki egyre lelkesebben beszél, valóban az ő gyereke: nemcsak rendezte és a főszerepét játssza, hanem írta, a dalait szerezte, énekli és a producere is. És – összes szerepében – halálosan szerelmes Lady Gagá-ba.

– Azért volt olyan jó vele, mert sok vesztenivalója volt ezzel a filmmel – mondta Cooper, aki a stáb többi tagjához hasonlóan Stephanie-nak nevezi a világ legfényesebb popcsillagát. – Amikor elkezdtük, még bárhogyan elsülhetett volna az egész. Örülök, hogy így sült el: ráadásul szereztem egy életre szóló barátot.

2019.03.04. 08:53

12 perccel meghosszabbítják a Csillag születiket

2018.09.05. 15:23

Hamarosan érkezik a Csillag születik c. film legújabb feldolgozása Bradley Cooperrel

2019.04.09. 17:15

Újra találkozott Barbra Streisand és Kris Kristofferson, a Csillag születik két sztárja

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő