Ma lenne 77 éves George Harrison, a Beatles egykori szólógitárosa. Bár a rockzene történetének talán legjelentősebb együttesének tagja volt, nála szerényebb sztárt keresve sem lehetett volna találni. A keleti misztika felé vonzódó Harrisont az élet nagy kérdései izgatták, mélyen együtt érzett a szenvedőkkel, az első segélykoncertet is ő szervezte Banglades javára.

George Harrison nevéhez kevés dal fűződik, és ezek közül sem mind került fel az albumokra. A leghíresebbek: “If I Needed Someone” (1965), “Taxman” (1966), “While My Guitar Gently Weeps” (1968), “Here Comes the Sun” és a “Something” (mindkettő 1969).

Harrison még a Beatles tagjaként kezdett érdeklődni az indiai zene és a hinduizmus iránt; ekkortájt a nyugati társadalom is komoly érdeklődést tanúsított a keleti vallások, filozófiák és zene iránt. Később ez az érdeklődés Harrison magánéletének és zenéjének szerves részévé vált. A Beatles 1970-es feloszlása után szólókarriert kezdett. Legismertebb dalai ebből az időszakból: “My Sweet Lord” (1970), “Give Me Love (Give Me Peace on Earth)” (1973), “All Those Years Ago” (1981) és a “Got My Mind Set on You” (1987).

Harrison szervezte az első nagyobb jótékonysági koncertet The Concert for Bangladesh címmel, amit 1971. augusztus 1-jén tartottak a New York-i Madison Square Gardenben.

2004-ben Harrisont a Rock and Roll Hall of Fame tagjává avatták. Filmproducerként is tevékenykedett, 1979-ben megalapította Handmade Films nevű vállalatát.

George utolsó albuma, a Brainwashed már posztumusz jelent meg 2002-ben fia, Dhani Harrison, valamint Jeff Lynne gondozásában. Barátai és zenésztársai halála első évfordulóján nagyszabású koncerttel emlékeztek rá.

Forrás: MTI, ezenanapon.hu

2021.01.19. 17:35

21 éve lett listavezető a Pink Floyd kultikus albuma, a „The Wall”

2021.01.19. 15:02

Steve Martin is beoltatta magát koronavírus ellen

2021.01.19. 08:53

Barry Gibb a brit albumlisták élére tört

2021.01.19. 08:38

Szobrot kaphat a ma 75 éves Dolly Parton

2021.01.19. 08:28

Stork Natasa a legígéretesebb európai tehetségek között

2021.01.18. 11:54

Kisfilmen látható az a fővárosi állatkert nőstény perzsa leopárdja

2021.01.18. 08:36

Vilmos herceg arra bíztatja a Briteket, hogy oltassák be magukat

2021.01.17. 17:18

Meghalt Sas József színészművész, rendező, színházigazgató

2021.01.15. 12:04

Judi Dench beoltatta magát és újra dolgozik

2021.01.15. 09:57

A Sex Pistolsról készít filmet a Trainspotting rendezője

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő