Bruce Springsteen Oscar- és Grammy-díjas amerikai énekes, gitáros, zeneszerző szeptember 23-án ünnepli hetvenedik születésnapját.

A New Jersey állambeli Freeholdban ír és olasz szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Fiatal éveit szűkebb hazájában élte le, később Born To Run című száma – legalábbis a legenda szerint – kis híján New Jersey hivatalos himnusza lett. Ezt az énekes ironikusnak találta, mert szerzeménye éppen arról szól, hogy el akarja hagyni az államot.

Kamaszkorától zenél, gitározik, énekel, olykor szájharmonikázik, nagy hatással volt rá Bob Dylan, akihez szoros barátság fűzi, Chuck Berry, a Beatles, a Rolling Stones, de Van Morrison és Woody Guthrie zenéje is. Első együttesét 1965-ben alapította, ezután több formációban is megfordult, és ráragadt a Főnök (Boss) becenév.

1971-től szólóban folytatta.

Pályafutásának talán legnagyobb sikerét az 1984-ben megjelent Born In The USA hozta. Az album csak Amerikában 15 millió, világszerte 30 millió példányban kelt el, és sorozatban hét dal került róla a Top Tenbe, amivel Michael Jackson Thrillerével holtversenyben – ma is csúcstartó.

Eddig 20 Grammy-díjjal büszkélkedhet, 1994-ben a Philadelphia című film betétdalával Oscar- és Golden Globe-díjat nyert. 1999-től a rock and roll halhatatlanja, a dicsőségcsarnokba 2014-ben bekerült kísérő együttese is. Albumai közül hat szerepel a Rolling Stone magazin minden idők legjobb 500 lemezét összegző listáján, a magazinnál minden idők száz legnagyobb előadója közül a 23. helyet érdemelte ki.

2017 őszétől 2018 végéig a 236 alkalommal állt színpadra a New York-i Walter Kerr színházban a Springsteen on Broadway című egyszemélyes előadássorozattal.

Forrás: MTI

2020.12.02. 19:10

Végső búcsút vettek Benkő Lászlótól

2020.12.02. 12:43

Az online térre átalakított programmal készül idei ünnepi koncertjére Halász Judit

2020.12.02. 09:10

Minden idők legjobb klipje: 37 éves a Thriller!

2020.12.02. 09:04

Közös dallal jelentkezik december 4-én Eric Clapton és Van Morrison

2020.12.01. 10:27

Gyönyörű a Fehér Ház karácsonyi dekorációja

2020.12.01. 08:00

Ma van a Magyar Rádiózás Napja!

2020.11.30. 09:36

Videón a gyertyagyújtás az AdventBazilikánál

2020.11.30. 09:10

Karácsonyra hangolódunk: Adventi kalendárium és életnagyságú Diótörő báb a gyulai Almásy-kastélyban

2020.11.27. 13:42

Idén is útnak indult az Adventi Fényvillamos 🎄

2020.11.27. 13:14

Itthon előjegyzésbe vetethetik magukat, akik kérnek majd oltást

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő