A Tappan cég székhelyén volt a bemutatója 1955. október 25-én.

Feltalálója Percy Spencer amerikai mérnök volt, aki 1946-ban egy radaralkatrész kifejlesztésén dolgozott, és egy véletlen folytán felfedezte, hogy a mikrohullámú sugárzás az ételek felmelegítésére is alkalmas.

Alapszabály, hogy semmiféle fémtárgyat (kanál, villa, fémedény, alufólia, fémtartalmú festékkel bevont tányér stb.) nem szabad a mikrohullámú sütőbe helyezni, mert ez a sütő, illetve a fém tárgy károsodását okozhatja.

Gyakorlatilag nem gyártanak olyan mikrohullámú sütőt, aminek a kezelőszervei a bal oldalon vannak és az ajtaja jobbra nyílik. Ennek történelmi és gazdaságossági okai vannak. Kezdetben jogosan feltételezték, hogy az emberek többsége jobbkezes, ezért a kezelőszerveket és a kijelzőt a készülék jobb oldalán helyezték el. Így az ajtó nyitásához szükséges zsanérok az ajtó bal oldalára kellett hogy kerüljenek, vagyis az ajtót bal kézzel megfogva, balra húzva lehet kinyitni. A gyártók szempontjából ez gazdaságossági kérdés, mivel elméletileg lehetne gyártani jobbra nyíló ajtajú mikrohullámú sütőt is, azonban a kezelőszervek áthelyezése a bal oldalra a készülék belsejének áttervezését igényelné, amit másik gyártósoron, más alkatrészekkel lehetne legyártani.

fotó: Pixabay

2021.04.21. 16:18

65 éve vezette először a slágerlistát Elvis Presley

2021.04.21. 10:10

Naomi Cambell számára Kenya a nyugalom szigete

2021.04.21. 09:24

Online filmvetítéssel ünneplik a magyar film napját

2021.04.21. 09:24

Eltűnhet Nagy-Britannia utcáiról a kutyafajta, amelyről Beatles dal is született

2021.04.21. 08:06

5 éve nincsen velünk Prince – nyáron érkezik az eddig kiadatlan albuma

2021.04.20. 13:43

29 éve rendezték a "A Concert For Life"-ot Freddie Mercury emlékére

2021.04.20. 12:10

A lakosság harmada bízik abban, hogy idén elmehet nyaralni

2021.04.20. 11:22

Az István, a király koncertváltozatával támogatják Áder János alapítványát

2021.04.20. 09:36

„Led Zeppelin: The Biography“ – könyvet írtak a rocktörténet egyik legmeghatározóbb zenekaráról

2021.04.20. 08:10

Angol nyelvű francia filmmel nyit a 74. cannes-i filmfesztivál

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő