Suzanne Vega 1959. július 11-én született. Már kilencéves korában verseket írt, első dalát 14 évesen szerezte.

Később modern táncot is tanult a New York City High School of the Performing Arts iskolában (Előadóművészetek Főiskolája New York Cityben – ez az az iskola, ahol pl. a Fame című musicalt is forgatták).

Miközben angol irodalmat tanult a Columbia Egyetemen, részt vett kisebb előadásokban Greenwich Village-ben, ahol rendszeres résztvevője volt a Cornelia Street Cafe hétfő esti dalíró csoportjának. 1984-ben ígéretes lemezszerződést kapott.

Első albuma Suzanne Vega címmel jelent meg 1985-ben és az amerikai kritikusok jól fogadták, Nagy-Britanniában pedig platinalemez lett. A lemez producere Lenny Kay és Steve Addabbo volt, a dalok akusztikus gitárkíséretre készültek.

A következő album, a Solitude Standing (1987) közönség- és kritikai siker lett, különösen nagy és tartós sikert arattak a Tom’s Diner és a Luka című dalok. A Luka című dalnak témája volt nagyon újszerű: egy hányatott sorsú gyerekről szólt, ami abban az időben nem volt tipikus slágertéma. A hangsúly ebben az albumban továbbra is Vega akusztikus gitárján volt, de a zene elmozdult a pop irányába. A Tom’s Diner című dalt később számtalanszor dolgozták fel újra.

Vega többször is járt Budapesten, karrierje során nyert Grammy-, Drama Desk- és MTV-díjat is. 2016-ban Lover, Beloved: Songs from an Evening with Carson McCullers címmel jelent meg lemeze.

Suzanne legnagyobb kedvencei és példaképei közé tartozik mások mellett Lou Reed, Bob Dylan és Leonard Cohen.

2021.03.01. 16:52

A Blondie és az Atomic 41 éve ugrott a slágerlisták élére

2021.03.01. 15:23

Abaházi Presszó: élőben zenél a Bon Bon

2021.03.01. 13:07

48 éves a "The Dark Side of the Moon"

2021.03.01. 08:47

Megvannak az idei Golden Globe díjazottak

2021.03.01. 08:04

Itt a „TINA” című dokumentumfilm első előzetese

2021.03.01. 08:02

A Twisted Sister énekese újraértelmezte a „Love Hurts” című klasszikust

2021.02.28. 08:36

Virtuális sétával is bejárható lett a Kossuth tér

2021.02.27. 08:04

Jótékonysági árverésre bocsátják a világ legnagyobb festményét

2021.02.26. 20:17

A matematika akár szórakoztató is lehet - erről is szó lesz a Hétvége Reggelben!

2021.02.26. 12:02

Világkörüli utazás Bécsben és az Instagramon

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő