Isten éltesse Jennifer Anistont, aki ma ünnepli 51. születésnapját!

Aniston az 1990-ben forgatott Hogyan töltöttem a nyaram című filmben debütált, majd a rövid életű Molloy című sorozatban szerepelt. Következő sorozata, a Ferris Bueller is hamar megbukott, mindössze négy epizód került adásba.

1994-ben részt vett a Jóbarátok meghallgatásán, és bár eredetileg Monica Geller szerepére jelentkezett, Rachelhez jobban tudott idomulni. A sorozat – mondanunk sem kell – hatalmas siker lett, 10 évad készült belőle. A szereplők közül Jennifer lett a legnépszerűbb, frizuráját tömegek utánozták. Öt Emmy-díjra jelölték, és az utolsó két évadért egymillió dollárt kapott epizódonként, ezzel be is került a 2005-ös Guinness Rekordok Könyvébe.

Courteney Cox Arquette nemcsak kollégája, de igazi, jó barátja is lett az évek során, sőt, ő Courteney gyermekének, Cocónak a keresztanyukája.

Jennifer Aniston magánélete is igen izgalmas, Adam Duritz, John Mayer zenészekkel, majd Paul Rudd és Tate Donovan színészekkel is randizott. 2000. július 29-én házasodott össze Brad Pittel. Ők voltak Hollywood álompárja… Sajnos a történet végét ismerjük, később Pitt összejött Angelina Jolie-val, emiatt 2005. január 7-én a házaspár külön költözött, majd 2005. március 25-én a színésznő beadta a válókeresetet.

2012 augusztusában eljegyezte Justin Theroux, de ennek a kapcsolatnak is válás lett a vége…

(Aniston és Pitt egyébként az idei díjátadó szezonban újra találkozott és úgy tűnik, már nem is haragszanak egymásra. A SAG awards-on készült fotók ezt bizonyítják…)

Aniston tavaly ősszel regisztrált az Instagramra, első fotóján ‘Jóbarátaival’, azaz Lisa Kudrow, Courteney Cox, Matthew Perry, Matt LeBlanc, és David Schwimmer társaságában látható. A kép akkora szenzációnak bizonyult, és annyian kezdték követni a színésznőt, hogy fiókja rövid időre elérhetetlenné is vált. Azóta is az Instagram egyik legnagyobb sztárja, fotóit mi is imádjuk!

Jennifer Anistont legutóbb a The Morning Show című sorozatban láthattuk Reese Witherspoon oldalán. A hírek szerint a sorozat második évadát hamarosan elkezdik forgatni.

Forrás: Wikipedia, Retro Rádió
Fotó: Puzzlepix

2021.01.17. 17:19

Feldolgozás-albummal tér vissza Tom Jones

2021.01.17. 17:18

Meghalt Sas József színészművész, rendező, színházigazgató

2021.01.15. 12:04

Judi Dench beoltatta magát és újra dolgozik

2021.01.15. 09:57

A Sex Pistolsról készít filmet a Trainspotting rendezője

2021.01.15. 08:13

20 éves a Wikipedia

2021.01.15. 08:04

Hétvége Reggel Leirer Timivel: fókuszban a farsang, a kamaszkor problémái a Covid árnyékában

2021.01.15. 08:02

Elkészült a klip az AC/DC új slágeréhez

2021.01.14. 15:44

Joan Baez, Dick Van Dyke és Debbie Allen a Kennedy Központ idei díjazottjai között

2021.01.14. 11:34

Megjelenik Alan Rickman naplója

2021.01.14. 09:54

Országszerte többfelé havazott

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő