Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) – a tagországokkal történt keddi egyeztetést követően – úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt jövő évre halasztja a kontinensbajnokságot, amelynek 11 másik várossal együtt Budapest is a házigazdája.

Az Eb-t – amelyet idén június 12. és július 12. között bonyolítottak volna le a magyar főváros mellett Londonban, Bakuban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában – jövőre június 11-től július 11-ig rendezik meg.

Az egyéves halasztás mellett szólt, hogy egyelőre nem megjósolható, mikorra áll vissza a korábbi rend a járvány lecsengése után, ráadásul az egyéves csúsztatás esélyt kínál arra, hogy befejezzék az aktuális nemzeti és nemzetközi klubsorozatokat. Így eldőlhetne, mely csapatok lesznek bajnokok, mely együttesek indulhatnak a következő idény selejtezőiben, illetve lehetnek ott a főtáblákon.

A nemzetközi kupasorozatok tekintetében nem született konkrét döntés, csak az, hogy további értesítésig továbbra is szünetelnek, azaz egyelőre a nyolcaddöntők során félbeszakadt Bajnokok Ligája és Európa-liga sem folytatódik.

A március végére tervezett Európa-bajnoki pótselejtezők lebonyolítására viszont június elejét jelölték ki. Ebben a magyar válogatott is érintett, ugyanis március 26-án Szófiában Bulgária vendége lett volna, majd a párharc győztese öt nappal később az izlandi-román meccs győztesét fogadta volna az Eb-részvételért. Az UEFA hozzátette, továbbra is figyelemmel követi a fejleményeket, hogy az új időpontban megtarthatóak-e a találkozók.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.09.25. 09:45

A brit Királyi Haditengerészet fregattkaptánya lett Daniel Craig

2021.09.24. 15:09

Ismét új dallal jelentkezett a Duran Duran

2021.09.24. 13:18

64 éves a Jailhouse Rock

2021.09.24. 12:11

Budapest mellett Veszprémben is lesz Kávéházak Éjszakája

2021.09.24. 09:30

Eddig soha nem hallott dallal jelentkezett a Rolling Stones

2021.09.24. 08:09

Egész estés dokumentumfilm készül Kemény Dénes vízilabda-válogatottjáról

2021.09.23. 16:57

Hétvégén visszatér a nyár

2021.09.23. 16:43

Hatalmas titokra derült fény az új Downton Abbey mozifilmmel kapcsolatban

2021.09.23. 11:40

A "Főnök" 72 éves lett

2021.09.23. 11:31

A Procol Harum klasszikusát dolgozta fel Carlos Santana

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő