A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után megszünteti a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatást. Ennek oka nagyon egyszerű: a távirat iránti igény az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent.

Míg 30 évvel ezelőtt évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. 2020-ban 23 ezer volt a feladott táviratok száma – áll a Magyar Posta közleményében.

Az országban az első táviratot 174 éve, 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Eleinte csak hivatalos táviratokat adtak fel, majd hamarosan megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is. A táviratnak a maga korában óriási jelentősége volt az információtovábbításban, ez előbb a telefon széleskörű elterjedésével, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan csökkent.

A levéltávirat mellett népszerű volt az úgynevezett dísztávirat is: a feladó ebben a rövid szöveges üzenet mellett képet, rajzot vagy fényképet is küldhetett.

A távirat kivezetése nem példa nélküli, számos európai országban – például Ausztriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Szlovéniában – is megszűnt a szolgáltatás.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.09.20. 13:32

Sir Elton John 2023-ra halasztotta az európai turnéját

2021.09.20. 11:27

Ma ünnepeljük a Béke Nemzetközi Napját

2021.09.20. 09:28

"Még korai új Metallica albumról beszélni"

2021.09.20. 08:13

A korona és a Ted Lasso vitte el a fő díjakat az Emmy-gálán

2021.09.20. 08:09

A héten négy estén át mozizhat a közönség a Bazilika előtt

2021.09.19. 08:33

Elkezdődött a Notre-Dame restaurálása

2021.09.18. 09:29

Szászhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés

2021.09.17. 15:27

Így szól a „Hellraiser” Ozzy Osbourne és Lemmy Kilmister előadásában

2021.09.17. 13:32

Christo tervei alapján becsomagolták a Diadalívet Párizsban

2021.09.17. 11:21

Két óra alatt félmillió példány fogyott: a Guns N' Roses 30 éve dobta piacra ikonikus albumait

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő