A Nemzetközi Vöröskereszt a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség, önkéntesség és egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. Az emberiség történetét végigkísérő háborúk kapcsán már évszázadokkal ezelőtt felvetődött, hogy a harctéren megsebesült katonák ápolására és gyógyítására, védelmére nemzetközi egyezményt kellene kötni – írja a rfmlib.hu portál.

Története:

1828. május 8-án született Henri Dunant svájci író, aki 1859-ben szemtanúja volt a solferinói ütközetnek. A látottak nagyon megviselték, és a tragikus ‘élménynek’ következtében Dunant kereste a segítségnyújtás lehetőségét. A Vöröskereszt alapítása 1863-ra esik. A vörös kereszt lett a szervezet jelképe, mely a svájci zászló inverze és 1863-ban egy nemzetközi konferencia fogadta el. Magyarország 1881-ben csatlakozott a vöröskeresztes mozgalomhoz.

Feladatai közé tartozik a békeidőben bekövetkező, nagy tömegeket érintő természeti katasztrófák: földrengés, árvíz, tűzvész áldozatainak szervezett egészségügyi és anyagi támogatása.

Ez a nap alkalmat ad arra, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik e nagy múltú, fontos és tiszteletre méltó szervezetek tagjai, önkéntesei.

Friss hír:

A Magyar Vöröskereszt új véradókampánya a fiatalokat szólítja meg!

Nem csak úgy mutathatsz példát a világnak, hogy sportolóként rekordokat döntesz, vagy zenészként megírod a legnagyobb slágert, hanem úgy is, hogy a véreddel megadod másnak a lehetőséget az életre!

Ha vért adsz, amellett, hogy közvetlenül megmented három ember életét, esélyt kínálsz arra, hogy álmok váljanak valóra, és tehetségek törhessenek maguknak utat!”

áll a Magyar Vöröskereszt idén ősszel induló kampányának középpontjában, amellyel a fiatalokat szeretnénk elérni. A kampányüzenetek főként a 18-30 év közötti korosztályhoz szólnak, különösen azokhoz, akik még soha nem éltek ezzel a fontos, önkéntes lehetőséggel.

Az elmúlt években a véradások hazai szervezéséért felelős szervezetként az egyetemeken és főiskolákon szólították meg a potenciális véradókat. A koronavírus-járvány miatt azonban idén az Országos Felsőoktatási Véradóversenyek és a Hallgatói Véradások helyett az online térben szeretnék felhívni a fiatalság figyelmét arra, hogy a véradásokra nagyobb szükség van, mint valaha!

2020. október 20. és 2021. május 31. között főként a közösségi média csatornáikon Facebook és Instagram bejegyzések, Instagram-filterek és további tartalmak segítségével kívánják minél több emberrel megismertetni a véradást, amiről minden fontos információ megtalálható az alábbi központi oldalon: www.messzirejuthat.hu

Bővebben a Magyar Vöröskereszt munkájáról ITT olvashatnak!

Forrás: voroskereszt.hu, ezenanapon, wikipedia, jelesnapok

2021.09.20. 13:32

Sir Elton John 2023-ra halasztotta az európai turnéját

2021.09.20. 11:27

Ma ünnepeljük a Béke Nemzetközi Napját

2021.09.20. 09:28

"Még korai új Metallica albumról beszélni"

2021.09.20. 08:13

A korona és a Ted Lasso vitte el a fő díjakat az Emmy-gálán

2021.09.20. 08:09

A héten négy estén át mozizhat a közönség a Bazilika előtt

2021.09.19. 08:33

Elkezdődött a Notre-Dame restaurálása

2021.09.18. 09:29

Szászhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés

2021.09.17. 15:27

Így szól a „Hellraiser” Ozzy Osbourne és Lemmy Kilmister előadásában

2021.09.17. 13:32

Christo tervei alapján becsomagolták a Diadalívet Párizsban

2021.09.17. 11:21

Két óra alatt félmillió példány fogyott: a Guns N' Roses 30 éve dobta piacra ikonikus albumait

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő