A francia sanzonénekesnő, sanzonszerző és színésznő december 19-én született, 1915-ben. Nagyon nehéz gyerekkora volt, apai nagyanyja nevelte, aki egy bordélyház madámja volt Normandiában.

Tehetségére utcai éneklés közben figyeltek fel, és Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója, a kávéház-tulajdonos indította el pályáján. Ő adta neki a „Piaf” nevet is.

1935-ben, húszévesen énekelt először színpadon, rá egy évre azonban felfedezőjét, Louis Leplée-t meggyilkolták és a gyanúsítottak között Édith is szerepelt.

A botrány következtében újra utcára került volna, ha Raymond Asso költő fel nem karolja. Három évig tanította, szép sanzonokat írt neki és kiharcolta első revüszínházi fellépését. Bemutatta Marguerite Monnot-nak, aki aztán olyan örökzöld Piaf-slágereket szerzett, mint a „Milord”.

1947 novemberében lépett fel először New Yorkban, azonban nem aratott sikert az amerikai közönség előtt. Későbbi fellépései azonban már itt is nagyon sikeresek. Ekkor ismerte meg nagy szerelmét, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot, aki két évvel később repülőgép-szerencsétlenségben meghalt, ennek következtében Édith alkoholista lett, amitől élete végéig nem tudott szabadulni. Nemsokára a morfiumra is rászokott, amit először egy kórházban kapott fájdalmai enyhítésére.

Az 50-es évek közepére Piaf egészsége megrendült, de ő orvosai tiltása ellenére újra és újra színpadra lépett. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban és a Waldorf Astoriában épp oly sikert aratva, mint a párizsi Olympia színpadán vagy Stockholm legnagyobb zenés színházában. Előfordult, hogy éneklés közben többször összeesett.

1963 augusztusában egy plascassier-i házba vonult vissza, Grasse külvárosában, a Francia Riviérán. Itt élte utolsó hónapjait, állandó gondozás mellett, és itt hunyt el 1963. október 10-én a déli órákban…

Dalai azonban örökre velünk maradnak!

Forrás: Wikipedia

2021.08.01. 08:40

Augusztustól az amerikai közönség is élvezheti a magyar operettet

2021.07.31. 09:02

Így szól a "Nothing Else Matters" a Dzsungeltúrában

2021.07.31. 08:48

Negyeddöntőben a férfi vízilabda-válogatott

2021.07.31. 08:32

Ezüstérmes az Európa-csúcsot úszó Milák Kristóf

2021.07.30. 14:31

Megérkezett a legújabb James Bond előzetes: „Bond Is Back”

2021.07.30. 12:38

Siófok, Crikvenica, Karlovy Vary, Mamaia a közép-európai régió legkedveltebb üdülői a nyáron

2021.07.30. 09:30

"Bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni" - Cseh László elbúcsúzott

2021.07.30. 09:24

Megjelent Prince albuma eddig kiadatlan dalokkal

2021.07.30. 09:02

Ma van a barátság világnapja!

2021.07.29. 13:58

Múzeumba kerül Ceausescu nemrég elárverezett repülőgépe

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő