Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2012-11-06 12:00

Megkezdődött a voksolás az Egyesült Államok keleti partvidékén

Az Egyesült Államok keleti parti államaiban kedd reggel, helyi idő szerint reggel hatkor - közép-európai idő szerint délben - megkezdődött az amerikai elnök- és szövetségi kongresszusi választás.

###

A választók arról döntenek, hogy bizalmat szavazzanak-e további négy évre az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökének és alelnökének, Barack Obamának és Joe Bidennek, avagy helyettük a republikánus párti Mitt Romneyt és Paul Ryant bízzák meg az ország kormányzásával. Emellett teljes egészében újraválasztják a szövetségi képviselőház 435 szavazati joggal rendelkező és 6 azzal nem felruházott tagját, valamint a 100, hat évre megválasztott szenátor közül 33-at. A mostani kedd tulajdonképpen a választási folyamat lezárása, eddig ugyanis már több mint harmincegy millió amerikai állampolgár élt a távolléti vagy a korai szavazás lehetőségével. Maga Barack Obama elnök október 25-én Chicagóban adta le szavazatát, arra buzdítva honfitársait, hogy minél többen éljenek a korai szavazás lehetőségével. A first lady, Michelle Obama is példát akart mutatni: ő levélben küldte el szavazatát. Az elnökválasztási harc állása a választás előestéjén rendkívül kiélezettnek tűnt, több szakértő szerint nem jósolható meg előre nagy biztonsággal a kimenetele. A jelentősebb független közvélemény-kutatási intézetek adatai szerint Obama és Romney támogatottságában országos szinten holtverseny alakult ki, vagy igen szoros, a statisztikai hibahatáron belül volt az állás. A választást eldöntő "billegő", más néven "csatatérállamokban" - ezek számát a különböző elemzések 8 és 12 közöttire teszik - a hétfőn közölt adatok szerint Obama minimális, de döntőnek nem nevezhető előnyre tett szert. A szövetségi kongresszus két házával kapcsolatban a legtöbb felmérés a status quo fennmaradását vetíti előre, vagyis azt, hogy a képviselőházban megmarad a republikánus, a szenátusban pedig a demokrata párti többség. Az amerikai elnökválasztást a kétlépcsős választási rendszerben az nyeri meg, aki az egyes államok szavazati eredményei alapján felálló, 538 fős elektori kollégiumban megszerez legalább 270 szavazatot. Az elnököt de jure megválasztó testületbe a szövetségi államok "a győztes pártja mindent visz" elv alapján jelölik ki küldötteiket. Az államok - a lakosság számának függvényében - eltérő számú elektort jelölnek a testületbe. A jelentősebb közvélemény-kutatások átlagával számoló RealClearPolitics szerint a biztosan a demokratákhoz illetve a republikánusokhoz húzó államoktól Obama 201, Romney pedig 191 szavazatra számíthat, további 146 voks sorsa pedig a "billegő" államok sorsától függ. A szavazatszámlálás során a kampánystábok és a szakértők fő figyelme a 18 elektorral rendelkező Ohio államra irányul majd, amelynek mindkét tábor kalkulációja szerint kulcsszerepe lesz a verseny eldöntésében. A küzdelem kiélezettségére utal, hogy Mitt Romney még a választás napján is kampányol Ohióban, illetve a 20 elektorral rendelkező Pennsylvaniában. Az első exit poll eredményeket a szavazóhelyiségek zárása után hozzák nyilvánosságra. A verseny kimenetele szempontjából fontos "csatatérállamok" közül Virginiában este 7-kor (közép-európai idő szerint hajnali 1-kor), Ohióban és Észak-Carolinában fél 8-kor (fél 2-kor), Floridában, New Hampshire-ben és Pennsylvaniában 8-kor (2-kor), Coloradóban, Michiganben, Minnesotában, Wisconsinban 9-kor (3-kor), Iowában és Nevadában pedig 10-kor (4-kor zárnak). Noha a választási eredmények gyors, az exit pollok alapján történő előrevetítése érdekében több jelentős amerikai médiaszervezet (az AP hírügynökség, valamint az ABC News, a CBS News, a CNN, a Fox News és az NBC News televízió) még 2003-ban létrehozta a úgynevezett Nemzeti Választási Csoportot, a verseny szoros állása miatt nem kizárt hogy a győztes nem hivatalos kihirdetése várathat majd magára. Előrejelzések szerint nem kizárt, hogy újraszámlálás(oka)t kell majd elrendelni és a rivális felek bíróságon támadják meg a választás eredményeit, illetve annak körülményeit. Az viszont egybehangzó értékelések szerint biztosra mondható, hogy a szövetségi kongresszus egyetlen magyar származású tagja, Andy Harris marylandi republikánus képviselő újabb két évre meg fogja őrizni mandátumát. Demokrata kihívója, Wendy Rosen ugyanis egy botrány miatt még szeptemberben visszalépett. Harrisnak most a Rosentől a demokrata előválasztáson vereséget szenvedett John LaFerlával kell megküzdenie, a küzdelembe későn visszalépett rivális nevét azonban támogatóinak kézzel kell ráírniuk a szavazólapra.    Az Egyesült Államokban kedden választják meg 11 állam, valamint a nem állami rangú területek közül Puerto Rico és Amerikai Szamoa kormányzóját is. Ezen a napon döntenek több tagállam törvényhozásának összetételéről, sok helyi tisztségviselői helyről, egyes államokban pedig népszavazást is tartanak helyi jelentőségű kérdésekről.

forrás: MTI



További hasonló híreink

2016-06-07 16:39

Június 10-én Nyíregyházán koncertezik Rácz Gergő

2016-05-26 08:24

Ma lezárják a 4-est Nyíregyháza belterületén

2016-05-24 16:01

Még tart a nyomozás a migránsok halálával kapcsolatban

2016-05-24 15:43

Programokban gazdag hétvége vár a nyíregyháziakra május 28-29-én

2016-05-24 15:32

Az egyiptomi repülőgép felrobbanására utalnak az előkerült emberi maradványok

2016-05-24 15:26

Megtámadták az Ab-n a kvótareferendumot

2016-05-24 15:18

Kamatdöntés - A monetáris tanács ismét 15 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

2016-05-24 15:07

Ritka maki született Nyíregyházán

2016-05-24 15:04

Európai Filmhét Nyíregyházán

2016-05-24 14:31

Május utolsó napján már csobbanhatunk az Aquarius Élmény- és Parkfürdőben

2016-05-24 14:28

Magdaléneum: 75 éve az elesettek szolgálatában

2016-05-24 13:38

Orvhalászokat fogtak a Tiszán

2016-05-24 13:05

Czibere: bővül az ingyenes gyermekétkeztetés

2016-05-24 12:58

Tanulás helyett ma feladatlapokat tölt ki 266 ezer diák

2016-05-24 10:48

Így védheti kutyáit a kullancsoktól!

2016-05-23 17:18

Drágulnak az üzemanyagok szerdától

2016-05-23 16:57

A családok 243 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhatnak jövőre

2016-05-23 16:04

A rendőrség is vizsgálja a csillebérci balesetet

2016-05-23 16:02

Ősztől él a diákmunka új szabályozása

2016-05-23 14:12

Múzeum: a látogatók kedvenc játékaiból nyílik kiállítás hétvégén

2016-05-23 12:50

Marihuána a határban

2016-05-23 12:44

Adóellenőröket ejtett foglyul egy uberes Budapesten

2016-05-23 12:29

Bicaj-ricsaj csapatverseny Nyíregyházán

2016-05-23 12:24

Ősszel módosulhat a választási törvény

2016-05-23 11:59

Megyénkben is szükség van a nevelőszülőkre

2016-05-23 11:58

Megerősíthetik az ukrán határt is

2016-05-23 11:52

Nyíregyházi vívók sikere az olaszországi kerekesszékes vívó Eb-n

2016-05-23 11:43

Ma milliárdos határidő jár le!

2016-05-23 10:06

Bérszámfejtés, ahogy a csillag megy az égen

2016-05-22 14:00

Elvis Presley gitárja több mint 93 millió forintos összgért talált gazdára

2016-05-22 13:59

Lövöldöző ámokfutó gyilkolt egy ausztriai koncerten

2016-05-22 07:49

Amerikai drónok nagy valószínűséggel végeztek az afgán tálibok vezetőjével

2016-05-22 07:48

Életének 103. évében hajnalban elhunyt Tarics Sándor, a világ legidősebb olimpiai bajnoka.

2016-05-21 14:24

Varga: 40-60 milliárd forint megtakarítást jelenthet egy újabb felminősítés

2016-05-21 14:21

Gyógyszerész: a krónikus betegek fele nem megfelelően használja a gyógyszereit

2016-05-21 08:22

A Nemzeti Lőfegyverszövetség Trumpot támogatja

2016-05-21 08:20

Okostelefonra is letölthető az elektronikus építési napló

2016-05-21 08:17

Ezüstérmes a női párbajtőrcsapat az Európa-bajnokságon

2016-05-20 17:32

Az Európai Unió és a NATO együttműködésére minden eddiginél nagyobb szükség van

2016-05-20 17:16

A lezuhant repülő roncsdarabjaira bukkant az egyiptomi hadsereg

2016-05-20 17:11

Elhunyt Rajhona Ádám színművész

2016-05-20 16:53

Nemzeti cselekvési program készül a magyar autóbuszgyártás megújítására

2016-05-20 15:55

Nyíregyházi sportinfók első kézből

2016-05-20 15:34

Idén is vízre szállnak az amatőr sárkányhajósok

2016-05-20 14:42

A kelet-magyarországi bringakör létrehozását tűzte ki céljául az NFM

2016-05-20 14:03

NyírVV: szúnyoglárva irtás

2016-05-20 14:02

Költözik a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Osztály

2016-05-20 13:31

Közel 600 szépkorú mozgott a Városi Stadionban pénteken

2016-05-20 13:20

Ötödik alkalommal szervezik meg a Waldlaufer Futás és Gyaloglást május 28-án Nyíregyházán

2016-05-20 12:43

Már elérhetőek a jegyek a nyíregyházi Európa Liga Női Röplabda Válogatott Tornára

2016-05-20 11:04

Tíz százalékkal többen kértek csődvédelmet

2016-05-20 11:01

Nem lesz olcsóbb az eper

2016-05-20 10:55

Éjfélig lehet leadni az szja-bevallást

2016-05-20 10:09

Harmincas zóna az István és Géza utcákon

2016-05-20 09:25

NyírVV: tereprendezés a Szegfű utcán

2016-05-19 17:14

A kormányfő konzultációt kezdeményez az államfőválasztásról

2016-05-19 17:10

Emberölés gyanújával őrizetbe vették az egy hete meghalt gyöngyösi kisgyermek szüleit

2016-05-19 15:20

Még másfél millió szja-bevallást vár az adóhatóság

2016-05-19 15:14

Kutyák sebesíttettek meg egy idős férfit Nagyecseden

2016-05-19 14:58

Hitelminősítés - Pénteken vizsgálja a magyar államadós-besorolást a Fitch Ratings

2016-05-19 14:50

Ingatlanpiaci körkép Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

2016-05-19 13:30

Vasutas Művelődési Ház: Kisautók a múltból

2016-05-19 13:12

Modern Városok: újabb 11 milliárdos közlekedésfejlesztés valósul meg Nyíregyházán

2016-05-19 13:02

Második alkalommal szerveznek Alley Cat kerékpáros kalandnapot Nyíregyházán

2016-05-19 12:25

Súlyos munkaerőhiánnyal küzd a vendéglátás

2016-05-19 11:43

Frissített!- Lezuhant az EgyptAir gépe, nem volt magyar utas a fedélzeten

2016-05-19 11:17

Magyar Buszgyártók Szövetsége: folyamatos megrendelésekre lenne szüksége a buszgyártóknak

2016-05-19 11:10

NYÍRVV: örökbeadó nap az Állategészségügyi telepen

2016-05-19 10:42

NAV: 2,1 millió szja-bevallás érkezett a hatósághoz májusig

2016-05-19 10:40

Június 20-ig a Jósa András Múzeumban látható a „Középkori templomok útja”

2016-05-19 10:10

Continental Aréna: nagyot fog szólni az első sportesemény a megújult csarnokban!

2016-05-19 09:35

Nyírségi Vágta Dögén

2016-05-19 08:00

Rendkívül ülést tartott szerdán a Megyei Közgyűlés

2016-05-18 17:10

Óvatosságra inti a külügy az Eb-re utazókat

2016-05-18 16:38

NyírVV: fakivágás a Derkovits utcán

2016-05-18 16:24

Megkezdődött a nyári virágosítás Nyíregyházán

2016-05-18 16:17

MSZP: az ESZOSZ közel 400 millió forinttal tartozik az embereknek

2016-05-18 16:03

Három területen fogalmazott meg ajánlásokat Magyarország számára az Európai Bizottság

2016-05-18 16:01

Drágábban tankolhatunk pénteken

2016-05-18 14:36

Május végén rendezik meg a Magyar Bormustrát

Az Európai Bizottság előterjesztette a jövő évi uniós költségvetés tervezetét (2016-06-30 16:21)

Isztambuli reptéri merénylet - A KKM óvatosságot kér az utazóktól (2016-06-29 10:18)

Ötvenezer eurót talált a szíriai menekült - visszaadta (2016-06-29 10:03)

Csaknem félszáz halottja van az isztambuli merényleteknek (2016-06-29 07:50)

Tusk: London bejelentése nélkül nem fogjuk elkezdeni a kilépésről szóló tárgyalásokat (2016-06-28 17:24)

Kilépési szándékának azonnali bejelentésére szólította fel Nagy-Britanniát az Európai Parlament (2016-06-28 15:12)

Meghalt Bud Spencer (2016-06-28 06:52)

Berlin mielőbb szeretne tisztában lenni a britek kilépésének menetrendjével (2016-06-27 16:22)

EURO-2016 - Hosszabbítás után nyolc között Portugália (2016-06-26 08:27)

Belga RTL: merényletet terveztek a vasárnapi magyar-belga EB-nyolcaddöntő idején Belgiumban (2016-06-25 16:52)

Negatívra rontotta a brit adósbesorolás kilátását a Moody's (2016-06-25 09:27)

Boris Johnson: nem kell siettetni a kilépési folyamatot (2016-06-24 16:16)

Az európai vezetők reagáltak a britek döntésére (2016-06-24 16:02)

Bejelentette távozási szándékát a brit kormányfő (2016-06-24 10:48)

Egy ámokfutó lövöldözött egy német moziban, sok a sérült (2016-06-23 17:36)